„Segítőkész tulajdonos, szép tiszta szállás.
4 felnőttnek nem volt megfelelő az ágy, a nappaliban keskeny kanapé volt. Egy kenyér pirító jó lett volna, egyébként mindennel meg voltunk elégedve, szívesen mennénk vissza.”
„A tisztaság kifogástalan volt.
Az épület műszaki állapota (kilincsek, zárak, ajtók, mellékhelyiségek, stb.) hibátlan.
A szobák berendezése hiánytalan (megfelelő tároló hely a tárgyainknak, két szék, asztal, az ágyból jól látható televízió és szúnyogháló az ablakon).
Külön kiemelem a fürdőszobát, amely nem csak tiszta és tetszetős, hanem voltak benne fogasok és szappantartó a zuhanyozó fülkében. (Ez még a szállodákban is rendszerint hiányzik).
A (svédasztalos) reggeli olyan bőséges választékos, mint amit egy négy csillagos szálloda szokott nyújtani. Kerékpárjaink számára külön, zárható helyiséget biztosítottak.
A háziak kedvesek, segítőkészek.
A környék igen szép, öt nagyszerű, egész napos kerékpártúrát tudtunk tenni a Bulhary vidékén.”
A már 26 értékeléssel rendelkező Apartmány Pulgary kapcsán néhányan nem írtak véleményt, többen pedig más English (UK) vagy Polski nyelvű értékelést hagytak.
Több mint 70 millió szállásértékelésünk van, és mindet hitelesített, valódi vendégek írták.
Hogy működik?
1
Foglalással kezdődik
Foglalással kezdődik
A szállásértékelés kizárólag a foglalást követően lehetséges. Az értékelések így csakis olyan vendégektől származnak, akik valóban megszálltak az adott szálláshelyen.
2
Utazással folytatódik
Utazással folytatódik
Vendégeink ellátogatnak a szálláshelyre és véleményt alkotnak többek közt a szoba kényelméről, az ellátás minőségéről és a személyzet segítőkészségéről.
3
Értékeléssel végződik
Értékeléssel végződik
A tartózkodás után vendégeink megosztják velünk tapasztalataikat. Mielőtt az értékeléseket megjelenítjük oldalunkon, ellenőrizzük azok hitelességét, és moderáljuk az esetleges obszcén tartalmakat.
Ha nálunk foglalt, és szeretne értékelést hagyni, kérjük, először jelentkezzen be.