„Kedves fogadtatás, tiszta, jó elrendezésű szoba. A szolgáltatások jók voltak, megszervezték a hajóutunkat úgy, hogy szállásnál vett fel a hajó!
Minden tetszett, csak ajánlani tudom!”
„A szállás elhelyezkedése jó, azonban az étteremig sokat kell lépcsőzni. A szobánk felett lakók 2 napig folyamatosan futkároztak, dübörögtek. Ezt többször jeleztük a személyzetnek. Kértünk szoba cserét, elmondásuk alapján teltház volt, holott Booking.com-on lehetséges volt a foglalás. Utolsó napon vacsoráztunk, majd odajött a személyzet egy tagja, beszélgettünk, elmondtuk a tapasztalatainkat, azonban az ő szemszögéből nem volt probléma (mert az ő kollégája nem hallotta-holott a mi szobánkban sosem járt, mikor jeleztük a problémát). Rettenetes az ügyfélkezelés. Fizess, aztán hallgass. A fürdőszoba plafonja tiszta penész. A vacsora 30 EUR/fő, egyáltalán nem éri meg. Kicsik az adagok, ízetlen, fájt a hasunk utána. (A közeli takeawaytól semmi bajunk nem volt és sokkal közelebb állt a mi ízvilágunkhoz.) Sok a gyerek, így a reggeliket folyamatos gyereksírás és hiszti kísérte. Mi nem ezt várjuk el egy szállodától a nyaralás alatt, pihenni és kikapcsolódni szeretnénk. Aki érzékenyebb a zajokra, illetve szereti a változatos, finom ízeket, annak egyáltalán nem ajánljuk.”
„Herbert egy rendkívül segítőkész szállásadó.
A szoba tiszta és tágas volt.
A strand, élelmiszerbolt, és takeaway konkrétan a szálláshely mellett helyezkedik el.
Utolsó nap csak délután ment a transzferünk, kicsekkolás után még használhattuk a napágyakat és egy zuhanyzót is.”
„A szállásadó hölgy rendkívül kedves volt, mikor betegek voltunk hozott nekünk gyógyszert, helyi süteménnyel és frissítő üdítővel fogadott, segített elintézni, hogy bejuthassunk az Anse Georgettere, ami az egyik leggyönyörűbb partszakasz a szigeten. A szállás minden nap ki volt takarítva és a felszereltsége is kiváló volt. Csak ajánlani tudom!”
„Az apartmanok nagyon jól felszereltek, minden megtalálható. A tengerpart nagyon közel van, körülbelül 5 perc séta. A buszmegálló a szállás előtt található, amivel körbe lehet utazni a szigeten. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, figyelmes. Külön köszönet a figyelmességért az apukám születésnapján. :) A legjobb szállás a szigeten, mindenkinek csak ajánlani tudom!”
Több mint 70 millió szállásértékelésünk van, és mindet hitelesített, valódi vendégek írták.
Hogy működik?
1
Foglalással kezdődik
Foglalással kezdődik
A szállásértékelés kizárólag a foglalást követően lehetséges. Az értékelések így csakis olyan vendégektől származnak, akik valóban megszálltak az adott szálláshelyen.
2
Utazással folytatódik
Utazással folytatódik
Vendégeink ellátogatnak a szálláshelyre és véleményt alkotnak többek közt a szoba kényelméről, az ellátás minőségéről és a személyzet segítőkészségéről.
3
Értékeléssel végződik
Értékeléssel végződik
A tartózkodás után vendégeink megosztják velünk tapasztalataikat. Mielőtt az értékeléseket megjelenítjük oldalunkon, ellenőrizzük azok hitelességét, és moderáljuk az esetleges obszcén tartalmakat.
Ha nálunk foglalt, és szeretne értékelést hagyni, kérjük, először jelentkezzen be.